Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső
Lorem ipsum dolor sit amet. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Asperiores harum iure, iusto quam rem vel?

Szakemberek szerint egyáltalán nem mindegy, hogyan és mikor eszünk. Szerintük ugyanis a helyes módszer elsajátításával egészségesebbek lehetünk és tovább is élhetünk.

Japán kutatók szerint azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el. Hatvanezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 között, és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk. Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket, hogy az gyors, normális, vagy lassú, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például, hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit. A kutatóknak az alanyok testtömegindexére (BMI), azaz a testmagasságból és testtömegből kiszámított értékére, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik. A tanulmány készítői a 25, vagy magasabb BMI értéket tekintették elhízásnak.     

A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22.070-en a gyors, 33.455-en a normális, 4.192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat. Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is. Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa szerint az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre.

Az eredeti tanulmány kivonatát itt találja meg: BMJ.com

Lassan ragj tovabb elsz 16 9

Más szakemberek is úgy vélik, hogy nem mindegy, hogyan eszünk. Ha ugyanis gyorsan lapátoljuk be az ételt, és addig nem is hagyjuk abba, míg tele nem lesz a hasunk, azzal az elhízást kockáztatjuk. A lassabb étkezési tempó elengedhetetlen ahhoz, hogy az agy érzékelje a telítettséget, ezért sokkal kevesebb étellel is jóllakhatunk, ha lassabban eszünk. Hiroyasu Iso, az Osakai Egyetem professzora azt vizsgálta, hogy az elhízás összefügg-e étkezés tempójával, illetve azzal, ha degeszre esszük magunkat. Kiderült, hogy átlagosan magasabb volt a testtömeg-indexe azoknak, akik gyorsan esznek addig, míg jól nem laknak, mint azoknak, akik nem tömték tele maguknak, és szántak időt az étkezésre. Más szakértők szerint annak is köszönhető a világszerte terjedő elhízás járvány, hogy a komótos családi étkezések kiveszőben vannak, az emberek rohanó életmódot folytatnak, így gyorsan, és a kelleténél többet esznek, sokan ráadásul szinte bármit, ami a kezükbe kerül.   

A hízás mértékét nemcsak az határozza meg, hogy mit eszünk és hogyan, hanem az is, hogy mikor. A San Diego Állami Egyetem munkatársai szerint a jól időzített étkezés kedvező hatással van a szívre. Korábban már sikerül bebizonyítani, hogy azok, akik inkább a nap későbbi szakaszában, illetve este falatoznak, nagyobb eséllyel lesznek szívbetegek, mint akik korábbra időzítik a legnagyobb étkezéseket. Girish Melkani, Satchidananda Panda és Shubhroz Gill kísérletük során a gyümölcslegyeken vizsgálták ezt, úgy, hogy a legyek egyik csoportja előtt állandóan ott volt az étel, míg a másik csoport csak napi 12 órán keresztül ehetett. Eközben rögzítésre került a rovarok bioritmusa, étkezése, alvása és szívük állapota. Három hét után világossá vált, hogy a csak 12 órán át táplálkozó legyek jobban aludtak, kevesebbet híztak, ráadásul a szívük is egészségesebb volt, mint az időkorlát nélkül evő társaiknak. A különbség öt hét múltán is megmaradt. A legelső kísérletek alkalmával, amikor öthetes legyeket hasonlítottak össze ugyanilyen módon, az étkezéseket 12 óra alatt letudó példányok szíve olyan jó állapotban volt, hogy hirtelen azt hitték a kutatók, hogy véletlenül háromheteseket használtak fel a vizsgálathoz. Fontos eredmény, hogy az időkorlátos táplálkozás nemcsak a fiatal legyek számára volt hasznos, hiszen az idősebbek szíve is egészségesebbé vált ennek hatására.

facebook-share Megosztás

Jelentkezz be Alma+ fiókodba,
vagy regisztrálj és hozd létre most!
Törzsvásárlói kártyaszámodat a plasztik kártyád
hátoldalán találod.
Tipp: 250100-al kezdődik a kártyaszám
Card number illustration